Kövess!

KÖVESD A LEANDER RISING G-PORTÁLT!

Ha nem akarsz lemaradni egyik hírről sem, akkor Facebook-on lájkold az oldalt, és így az elsők között értesülhetsz a legfrissebb információkról!

 
A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Legutoljára feltöltött

Nézz be a galériába, ahol már több, mint 8.000 képet találsz a csapatról! 

 
Chat

Figyelem: hirdetni nem szabad, káromkodni sem, ha bárminemű kérdésed van, itt írj!


 
 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Munkálatok

 

Hamarosan!

 
Barátok

ÚJRAINDULT!

Képre vár: The Saturdays, Evanescence

Kizárólag meghívásos!
Csak olyanok, akiknek témáját én is szeretem!

 
Oldal

°Szerkesztő: Eve (korábbi név: Niczy)
°Téma: Leander Rising& tagjai
°Nyitás: 2012.november 19.
°Design: #022. / előző kinézetek
°Felhasznált képek: ---
°Tárhelyek: gportal ; sosugary
°Elérhetőségek: facebook | e-mail
°Ajánlott böngésző: Google Chrome
°Ajánlott felbontás: 1280*1024
°Kódért köszönet: Efruse
°Köszönet: Lindadesign ; CherryUniverse
°Online látogatók:


Az oldal kapcsolatban áll az együttessel. Ettől függetlenül ez csupán csak egy non-profit rajongói oldal,amely azért jött létre, hogy minél több információt megtudjatok a bandáról. Minden kép / hír / videó / modul saját keresés vagy írás,  forrásukat mindig kiírom !! A galériában fellelhető képek egyike sem saját, csak bemutató jellegűek,a tulajdonosuk meg van említve! Ha bármilyen észrevételed van az oldallal,a tartalommal vagy akár velem kapcsolatban,kérlek szólj a chatben vagy az e-mail címen.

(c) LEANDER-RISING.gportál
2012-2018
 
Leander

"...A Leander Rising nevű formáció 2009-ben indult útra, akkor még Köteles Leander szólóprojectjeként. Később Vörös Attila csatlakozott hozzá, akinek köszönhetően a fiatal énekestehetség karrierje felfelé ívelt. Ekkor csatlakozott Takács József (Jozzy) és Maczák Márk. Márk nemsokkal később kivált az együttesből,és az ő helyére került a jelenlegi dobosuk, Budai Béla..."

Ha több információt akarsz megtudni, válaszd ki a számodra érdekes modult, és olvasgass!


Alapok
Tudj meg minden apró részletet a csapatról! Kik a tagok, hány albumot adtak ki,stb...

Érdekességek
Ha túl vagy az alapvető információkon, itt extra dolgokat is megtudhatsz!

Kapcsolatok
Itt megtalálod, hogy mely zenekarokkal, illetve énekesekkel/hírességekkel vannak jó kapcsolatban.

Dalszövegek
Olvassátok el az összes Leander Rising, Amigos és Leander Kills dalszövegeit!

Interjúk
Ha esetleg 1-2 interjúról lemaradtatok, itt összegyűjtve egy helyen megtaláljátok őket.


© Itt minden modul saját írás! Az interjúk eredeti szerzője mindegyik helyen feltűntetve!
www.leander-rising.gportal.hu [2012-2018]

 

A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human