Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>
Újdonság
A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.
Sziasztok! Mivel ma semmi hír nem akadt a fiúkról, így gondoltam dolgozok egy picit az oldalon..Bal oldalt frissítettem a Project menüt, ennek segítségéül szolgált Leander interjúja, amiben elmondta, hogy épp mik a terveik az idénre. A zeneszoveg.hu-ra felkerült a Hóvirág és a 27 év szövege, így már az oldalon is fellelhetőek. ( Leander --> Dalszövegek menüben ) . Nem garantálhatom, hogy 100%-ban pontosak,mert azért átalakítgattam én is, többször meghallgattam a dalokat. Remélem a fiúk azért majd felteszik a pontos szöveget. No, de hogy dalocska nélkül ne maradjatok, Csóka Laci, aki igazán kiérdemli a legaktívabb Leander Rising rajongó címet, megszerezte "A gyermek énbennem" c. dal egy eddig fel nem lelhető verzióját. Az együttesben eddig csak Köteles Leander és Jozzy hangját hallhattuk, most viszont Vörös Attila is megmutatta, hogy ő is tud énekelni.Hallgassátok meg, és élvezzétek!! :)