A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Kezdőlap

Feltörekvő bandák nyomában: Leander

2013.11.07. 12:08, Niczy
forrás: facebook.com ; Starity.hu

Sziasztok! Nem hittem volna valaha is, hogy a fiatalok körében ismert Starity oldalán egyszer majd Leanderékről is olvasni fogok. Itt mindig téma a One Direcion (-.-) , Miley Cyrus,X-Faktor,stb... Hasonló, mint a Blikk vagy a Bors, részben onnan kerülnek fel ide a cikkek. Mindegy is, hisz a lényeg,hogy "kicsikoki" nevű felhasználó írt róluk egy rövidebb cikket. Ez a "Feltörekvő bandák nyomában" kategóriába került. Érdemes elolvasni. 

Újabb kép került elő Attiláról, ami szokás szerint a sorozatnak köszönhető. Most a Halloween-i bulis öltözetét mutatja be. Nem hittem volna,hogy pont focistának öltözik be. 

Hétvégi halloween partyn... Szegíny Ember Dávid Bekeme.  :) :D
Beöltöztetek valaminek?

(Kattintsatok a képre az eredeti méretért!)

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!