A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Kezdőlap

6.design

2013.06.27. 17:21, Niczy

Sziasztok! Új kinézetet kapott az oldal, kicsit hamarabb, mint gondoltam volna. De az előző annyira nem tetszett, és tegnap este elkapott az ihlet, hogy ilyen fejléc legyen. Sokat szenvedtem vele, hiába tűnik egyszerűnek, mert az elkészítési folyamata nem az! Mivel nemsokára egy éves lesz a 'Ghost away',  így az lett a téma. Nekem nagyon tetszik, főleg a jobb oldala. A klipes képek így összevágva baromi jól mutatnak. Az egész fejlécmenüs lett, ráadásképp infókat olvashattok a SzívIdomár lemezzel kapcsolatban, a 2 új klipről is 1-2 dolog, és írtam egy keveset a videóról is. Majd még alakítgatok, szóval türelem :) Tegnap ugye Rockmaraton volt,ott léptek fel Leanderék, ma a Hegyalja Fesztiválon! 17:00-tól övéké a nagyszínpad! 18:30-tól pedig dedikálást tartanak a srácok . Ilyenkor fáj a szíve azoknak, akik nem tudtak eljutni oda ( köztük nekem is:( ). Facebook-ra  még a koncert előtt felkerült egy kép is. 

Facebook képek 2013.

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!