A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Leander Rising

A rajongók kérdeznek : Takács József (Jozzy)


(képek forrása: NOWmagazin, Zsiga Pál)

  1.Elison kérdése:  Első sorban néztem végig a koncerteteket decemberben a Roxxy-ban. Látszott rajtad, hogy iszonyatosan élvezted a bulit, és imádod csinálni. Milyen érzés látni azt a sok embert, akik csak azért jöttek el, hogy láthassanak, hogy veletek együtt énekeljék a dalokat?
 
Szia Elison, Mivel alapból imádok zenélni, ezért a belső energiámra támaszkodom, amikor kimegyek a színpadra gitározni, és ezt hatványozza, amikor lelkes arcokat látok magam előtt headbangelni és énekelni. Jó közönség előtt zenélni olyan érzés számomra, mintha maximumig feszítenék bennem a rugót és még jól meg is pörgetnének. Ilyenkor képes vagyok végtelen energiával teljesen kifacsarni magam. Maximális öröm!
 
  2.Tamara kérdése: Melyik zenekarod jellemez téged a legjobban? 
 
Szia Tamara, Jelenleg úgy érzem talán a String Theory áll hozzám a legközelebb, mert ott én vagyok a főkolompos, és olyan zenei fúziókat hozhatok/hozhatunk létre, amire csak kedvem/kedvünk szottyan, de szerencsére a Leander Risingban is van jó adag kísérletező szellem, úgyhogy könnyen meg tudom találni a helyem itt is.
 
  3.Zoli kérdése: Hogy sikerülnek ennyire változatosra és különlegesre a dalaitok? Rengeteg bennük az érzelem-hullám és leginkább az fogott meg. Ezt melyikőtök hozza?
 
Szia Zoli, Mindegyikünk sokféle zenét hallgat függetlenül attól, hogy metál, funk, pop, klasszikus vagy bármilyen zene legyen az. Ez széles talajt biztosít a kreativitásnak, és így a zenei gondolatainkat is sokféle módon tudjuk megfogalmazni a keményebb zene világán belül. 
 
  4.Nikki kérdése: Amikor még a kezdeteknél Attila felkeresett azzal, hogy játszanál-e az együttesben, mi volt a reakciód? Rögtön igent mondtál, vagy alaposan átgondoltad a dolgot?
 
Szia Nikki, Nem kellett rajta sokat gondolkodnom, mert Attilát már régebbről ismertem, és komáltam is, meghát persze nagyon szerettem, ahogyan gitározik, úgyhogy ez már eleve motivált. Amikor láttam az addig már elkészült dalokat, és ahogy Leander énekel, az is csak megerősítette, hogy ebben a csapatban ki kell próbálnom magam. Meg aztán következő hét végére már be volt tervezve a Rihanna klipp, úgyhogy sokat nem teketóriázhattam :)
 
  5.Temee kérdése: Az elmúlt 2-3 évben tudatosult a köztudatban a neved. Egy ilyen világklasszis gitáros hol volt az elmúlt 15 évben???
 
Hali Temee, Köszönöm a kérdésed, igazán jól esik , hogy így vélekedsz rólam :) A Fonogram-díjas Wendigo zenekarban gitároztam, illetve mindenféle projektjeimmel kluboztam az országban. Önmarketingben sose voltam igazán jó, így az élőzenére koncentráltam, ami az interneten nehezen terjed 
 
  6.Laura kérdése: Attila elérte, hogy a kedvenc zenekarában, a Nevermore-ban zenélhessen. Te melyik zenekart választanád, hogy náluk gitározhass;  ??!!??? ;) Magyarra fordítva a kérdést:  melyik a kedvenc zenekarod, amelyikben szívesen játszanál? ;)
 
Szia Laura, Volt egy időszak, amikor a Dream Theater-ben szívesen játszottam volna, de az utóbbi kb 10 évben már nem  igazán tetszik, amit csinálnak, a régebbi lemezek viszont nagy hatással voltak rám. A Hatebreed-ben, Rage Against the Machine-ben, a régi felfogású Red Hot Chili-ben, Primus-ban, Machine Head-ben, Meshuggah-ban, a norvég Shiningban, Queen-ben és persze a Pantera-ban is szívesen elprüntyögnék 
 
  7.Antal Andrea kérdése: Először is gratulálok a Dalban elért sikereitekhez, a tovább jutás sajna nem sikerült , de a zenekar ismeretségének nagyon jót tett- tesz. Én nem a tini korosztályhoz tartozom a zenéteket a 16 éves fiam ismertette meg velem, /nagy rajongótok Ábel Antal/ akit már legalább 4 koncertetekre elfuvaroztam, rögtön az első után megfogott a zenétek sokszínűsége, szövege.
Nos érdekelne,hogy terveztek -e olyan nagy koncertet,ahol mindkét lemezetek dalit végig hallgathatom élőben?
 
Szia Andi, köszi szépen! Idén tervben vannak nagyobb önálló koncertek, ahol, ha a két teljes lemezt nem is, de másfél óra körüli összeállítást a két lemez dalaiból mindenképpen hallani lehet majd. Nagyon jó érzés tudni, hogy a fiaddal együtt jársz koncertekre, pláne, hogy a miénkre :) 
 
  8.Varga Dani kérdése: Emlékszel Slipknot koncerten az előtted ülő 2 scrácra? tudod akitől bocsánatot kértél mikor elestél :D akartunk veled képet csak koncert után már nem találtunk :( 
Nagyon király vagy te is meg a zenekar is! :) (mármint a Leander :D ) Imádunk titeket :) Csak így tovább! :) Gratulálunk a Dalban elért sikerekhez :) Mikor fogtok jönni Szerencsre? :(  Mondjuk a Csokoládé fesztiválra?
 
Szia Dani,
 
Akkor majdnem a nyakatokban kötöttem ki :) Sajnálom, hogy nem jött össze a fotó, viszont legalább a Slipknot brutál volt, úgyhogy remélem, ez kárpótolt :)
Nem tudom Szerencsen leszünk-e, viszont a környéken biztosan. Pl Kazincbarcikán tuti, hogy játszunk majd, úgyhogy ott be tudjuk pótolni a képet is!
 
  9.Ada kérdése: Hello Félisten!  Az a tény, hogy népszerűségetek töretlensége lassan az égig emel benneteket, az bizonyítja, hogy minden dalotok belehasít az emberek lelkébe!!!Engem az érdekelne, honnan ered a legfőbb inspiráció az alkotásaitokhoz? Örömmel olvasnék hosszabb körmondatban kifejtett gondolatot! :)
 
Szia Ada, fél is meg nem is, de köszönöm :)   A legfőbb inspiráció az, hogy szeretünk a zenével foglalatoskodni vagyis saját dallamok, gondolatok, hangzások turmixából valami olyat létrehozni, ami korábban nem volt, de legalábbis nekünk szükségünk van rá valamiért. Szeretjük az izgalmat, amit egy jó téma kitalálása okoz, szeretjük átélni ahogy a témából dal lesz, és persze szeretjük látni, hogy milyen hatást,érzést vált ki pl koncerten a végeredmény. 
 
  10.KLKY93 kérdése: Barba Negrás buliról nem terveztek csinálni teljes koncertfelvételt és kiadni dvd-n esetleg?
 
Szia KLKY93, lehet, hogy idén készül majd egy koncertfelvétel, de hogy hol készül és mikor, azt még nem tudjuk. 
 
  11.T.Feri kérdése: Tudom nem itt kellene megérdeklődnöm, de ha már elkezdtem tessék: Vállalsz 7-húros gitárral gitároktatást?
 
Szia Feri, sajnos időszűkében vagyok állandó jelleggel, és bár szeretek tanítani, de nem tudok tanítványt vállalni. 
 
  12. Vágány Norbert kérdése: Szia Kedves Jozzy! Én A DAl-os fellépésetekről kérdeznék: A 'Leander F*cking Rising' beszólás spontán volt? Esetleg előre megbeszéltétek? Milyen reakciók érkeztek ismerőseitektől, esetleg az adott televízió és műsor szerkesztőitől? Nekem mindenesetre felemelő pillanat volt! Gratulálok egyébként a fellépésetekhez, nekem ti voltatok a legjobbak!
Március 7.-én találkozunk a BNMC-ban!
 
Szia Norbi, spontán jött a dolog, még magam is meglepődtem :)   Alapvetően mindenki lazán fogta fel, hehe
 
  13.Denisz kérdése: A koncertszervezésről kérdeznélek. Mi alapján választjátok ki a helyeket, ahol felléptek? Minden fesztivál/koncert meghívásra igent mondtok?
 
Szia Denisz, szerencsére ezzel a részével Balázs barátunk foglalkozik, úgyhogy a stratégiát is ő tudja. Mindent nem tudunk elvállalni, de annyi biztos, hogy kis kluboktól a nagyobb fesztiválokig sok helyen elő szoktunk ferdülni, ahol van igény ránk. 
 
  14.Zoli kérdése: Ha valaki beküldene nektek egy szöveget, és tetszene nektek, megjelentetnétek???? Ha kellemetlen kérdés, akkor kérlek, ne válaszolj!
 
Szia Zoli, annak a híve vagyok, hogy aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy szövegírói vénával rendelkezik, annak érdemes a zenei részével is foglalkozni, mert úgy tud kiteljesülni a gondolat. Ha van valakinek egy jó szövege, akkor elsősorban annak a felelőssége, hogy abból zenét, dalt kerekítsen. 
 
A 15. kérdés pedig egy meglepetés lesz,hamarosan kiderül,hogy mi is az ;)
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre