A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Interjúk

Interjú Takács Józseffel!

Az egyszemélyes zenei projektből zenekarrá fejlődött Leander Rising a hazai metal színtér legújabb csodája és sikertörténete. A zenekar idén jelentette meg a csupa pozitív visszhangot kapott, Szívidomárra keresztelt bemutatkozó lemezét a Sony jóvoltából, valamint a Fonogram közönségszavazásán elnyerte a legjobb zenekarnak járó díjat is. A zenekarral kapcsolatos dolgokról ezúttal Takács ’Jozzy’ József gitárost kérdeztük.
 
ekultura.hu: Nagyon rövid idő alatt sikeresek lettetek. Mit gondolsz, miben rejlik a sikeretek titka?
Takács ’Jozzy’ József: Az okát nehéz pontosan megfejteni, de legalábbis több összetevője lehet. Az biztos, hogy sokat nyomnak a latban azok a saját és feldolgozás youtube videók, amiket szólóprojectként illetve Vörös Attilával készített Leander még a Leander Rising zenekar megalakulása előtti években. A klippek készítése folyamatos volt 2011-ben is a zenekar megalakulása után, és aztán úgy tapasztaltuk, hogy a hallgatók élőben is meg akartak hallgatni minket. Aztán idén márciusban megjelent a Szívidomár című lemezünk, és magunk is meglepődve tapasztaltuk, hogy a megjelenés utáni néhány hétben a MAHASZ lista előkelő helyein tanyázott a lemez.
A videók mellett az is számíthat, hogy mindegyikünk megfordult már egy-két olyan formációban, amivel már korábban is találkozni lehetett, kezdve azzal, hogy Attila az amerikai Nevermore-ral turnézott, Budai Béla a dobosunk a Bloody Roots zenekarral járt koncertezni, Leander a Babylon zenekarban tűnt fel, én pedig a Fonogram díjas Wendigo zenekar tagjaként lehetek ismerős néhányak számára.
Nem utolsó sorban sokat köszönhetünk turnémanagerünknek Tóth Balázsnak a Planet Noir Industries-tól, valamint kiadónknak a Sony Music Hungary-nek, akik rengeteget tettek/tesznek azért, hogy a zenekar folyamatosan előre haladjon.
 
ekultura.hu: Hogyan lehet, hogy ezzel a nem túl rádióbarát zenével ilyen sokat értetek el?
Takács ’Jozzy’ József: Úgy tűnik, hogy a neten összetalálkozott a zenénk egy csomó zenehallgató kielégítetlen zenei igényével, akik hajlandóak egymással megosztani és terjeszteni, amit csinálunk, és a koncertjeinkre is eljönnek. Ezért nagyon hálásak vagyunk és nem tudjuk eléggé megköszönni!
 
ekultura.hu: Mit jelent számotokra a Fonogram díj? Jelent-e ez valamiféle előrelépést, előnyt a zenekarnak?
Takács ’Jozzy’ József: Az év zenekara Fonogram díjat remek visszajelzésnek tartom, főleg azért, mert a közönség szavazta meg nekünk. Konkrét előnyöket ez ugyan nem jelent számunkra, de a zenekar biográfiájában jól mutat a dolog. A 4,5 literes whisky, amit nyertünk pedig valószínűleg nem fog az épülésünkre szolgálni, de mindenesetre pompás élménnyel fogunk gazdagodni, amikor elfogyasztjuk.
 
ekultura.hu: Változott-e a zene attól, hogy egyszemélyes projektből együttes lettetek?
Takács ’Jozzy’ József: Több zenei lehetőség nyílt meg azáltal, hogy több fejjel gondolkodunk a zenéről, úgyhogy természetesen valamennyit változnia kellett a zenének. Az ízlésünkben azonban elég nagy a közös halmaz, szóval nem jelent problémát egy-egy zenei koncepcióval azonosulni, úgyhogy nem gondolom, hogy gyökeres változás történt volna Leander eredeti elképzeléseihez képest. Ezt talán igazolja is, hogy a lemezen elég jól megférnek egymás mellett a régebbi és új dalok.
 
ekultura.hu: A Sony mennyiben szól bele a zenétekbe? Korlátoz-e titeket valamiben, vagy tudnak-e jó tanáccsal szolgálni?
Takács ’Jozzy’ József: A zenét ránk hagyják, ők elsősorban a zenekar promóciójával foglalkoznak, hogy olyan formában, és időzítéssel jelenjenek meg a dolgaink, hogy az profi legyen, és sok helyre eljusson, úgyhogy korlátról szó sincs.
 
ekultura.hu: Úgy tudom, volt már koncertetek külföldön. Hogy halad a népszerűsítés odakinn és hogyan fogadják a zenéteket?
Takács ’Jozzy’ József: Eddig főkent a környező országokban játszottunk, Erdélyben, Vajdaságban, Felvidéken, Kárpátalján, de jártunk már Londonban is. Kellemes fogadtatásban volt részünk mindenhol, de természetesen többnyire külhoni magyarok érdeklődtek. Az igazi nemzetközi megmérettetés az lesz, hogy július 17-én (a 32. szülinapomon) jelenik meg Amerikában a lemezünk Hearttamer címmel, és alakulóban van egy néhány állomásos amerikai turné is szeptemberre. Aztán készülőben van egy meglepi-duett is, ami a nyugat-európai megjelenésünket hivatott majd előkészíteni, de ez még egyelőre országos titok.
 
ekultura.hu: Jelent valamilyen nehézséget, hátrányt a nemzetiség? 
Takács ’Jozzy’ József: Igyekszünk előnyt kovácsolni abból, hogy magyarok vagyunk, így például az angol nyelvű lemezen lesz egy magyar nyelvű betét is, mert úgy gondoljuk, hogy ez érdekes lehet a magyarul nem beszelő hallgatók számára. Az a célunk, hogy Magyarországról kiindulva tudjunk nemzetközi pályát befutni, de persze ez egyúttal nehézséget is jelent a távolságok, és az általános magyarországi viszonyok miatt. Sok dolog fog történni velünk a következő néhány évben, és megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetünkből.
 
ekultura.hu: A visszajelzések alapján melyik a legsikeresebb közönségkedvenc dalotok és miért?
Takács ’Jozzy’ József: „Szívidomár”, „Viharom Tavaszom”, „Csak te”, „Ghosts Away”, „Reborn”, „Szomorú Vasárnap”, Lady Gaga – „Bad Romance”, és meg sorolhatnék egy-két dalt, amik a koncerteken láthatólag nagyon jól működnek. Youtube nézettség alapján a Lady Gaga viszi a prímet a milliós nézettségével, és az itthoni márciusi lemez megjelenés óta a „Bennem”-re mondják sokan, hogy a komplexitása ellenére erősen betalált.
 
ekultura.hu: Nektek melyik a kedvencetek, melyiket szeretitek a legjobban játszani?
Takács ’Jozzy’ József: Mostanában az egyik kedvencem a „Bennem”, de egyébkent a „Szívidomárt”, a „Reborn”-t és a „Csak Te”-t is nagyon szeretem játszani.
 
ekultura.hu: Hogyan tudod összeegyeztetni a magánéletet és a többi zenekarokat (amelyekben játszol) a Leanderrel? 
Takács ’Jozzy’ József: Meg kellett tanulnom párhuzamosan több dolgot összehozni az életben, ahhoz, hogy időt és megfelelő anyagi hátteret tudjak biztosítani magamnak a zenéléshez. Szerencsére megfelelő társat is találtam ehhez a feleségem személyében, aki rengeteget segít, és tolerálja is, hogy sok energiát fordítok a családon kívüli dolgaimra. Igyekszem minél többet együtt lenni a családommal, általában együtt reggelizünk, néha ebédre is haza tudok menni munkából, és este a kislányom fürdetésénél is többnyire ott tudok lenni. Ha hétvégén van egy kis időnk, akkor pedig közös programokat csinálunk.
Mákos vagyok, mert a munkám kellően rugalmas ahhoz, hogy a zenekari dolgok beleférjenek az időmbe. Előretervezéssel és gyakran kevesebb alvással tudom áthidalni az esetleges ütközéseket. Jelenleg a Leander Rising mellett a String Theory nevű pszichedelikus-jazzrock zenekarom aktív és néha ad hoc zenei projectek is akadnak, de a Leander Rising zenekar prioritást élvez.
 
ekultura.hu: Mi a célotok a zenével? Játszani azt, amit szerettek, vagy újat alkotni?
Takács ’Jozzy’ József: Számomra az a cél, hogy olyan új zenét alkossunk, ami el tud jutni az emberekhez, és meg tudják szeretni azt. Az is fontos, hogy legyen kihívás és fejlődés is abban, amit csinálunk, mert hosszútávon csak így lehet elkerülni, hogy beleunjon az ember abba, amit csinál. Úgy gondolom egyébként, hogy jó irányba haladunk.
 
A zenekar három hónap kihagyás után, 2012. június 20-án, szerdán este az Idoru társaságában ad koncertet a Parkban.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre