A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Interjúk

Hírhedt átdolgozások diszkrét bája

 
Fellépő. A Leander egyszemélyes internetes magánvállalkozásként indult, mára azonban túlnőtt önmagán, és zenekarrá fejlődött
 
Ma már úgy kell mondanunk: zenekar, együttes. Pedig a klasszikus zongorát tanult Köteles Leander, a formáció névadója és vezetője nemrég még egyedül, szólóban kezdte pályafutását, és az egyik internetes videomegosztó portálon vált népszerűvé. Később csatlakozott hozzá a Szegedi Ifjúsági Napokon készült interjúnkban megszólaló két gitáros, Vörös Attila és Takács József, valamint a dobos Budai Béla. A fiúknak pedig már lemezszerződésük is van, amely kötelezi őket arra, hogy ja­nuárig végezzenek az első album dalainak felvételével.
 
– Leandert már korábbról ismerhettük az egyik internetes videomegosztó portálról, az együttes azonban csak később szerveződött köré. Miért csatlakoztatok hozzá?
Vörös Attila: A videomegosztón láttam-hallottam Leander szerzeményeit, és úgy éreztem, tudnánk közösen dolgozni, lenne fantázia a közös munkában. Megkerestem, megismerkedtünk, és rögtön el is kezdtünk ötletelgetni.
Takács József: Kezdetben Leander egyedül zenélt, írta a számokat, és valahogy felépült körülötte a zenekar. Csatlakozott hozzá Attila gitárosként, majd jött Budai Béla püfölni a dobokat, és én is gitározom. Semmi extra nem történt, egyszerűen csak megtaláltuk egymást.
 
– Némelyik, még az együttes kialakulása előtt írt számod alapján úgy tűnik, mintha tanultál volna klasszikus zenét is…
Köteles Leander: Valóban, két évig tanultam klasszikus zongorát, majd utána nyolc évig „általános” zongorát is. A gitározást, illetve a basszusgitározást autodidakta módon fejlesztettem. Rengeteget gyakoroltam, és végül a basszus mellett döntöttem. Ettől függetlenül némelyik – még egyedül írott – dalban elhelyeztem néhány zongorabetétet is, hogy árnyaljam kissé a zenei képet.
 
– Honnan jött a már-már hírhedtté vált zenei átdolgozások ötlete?
Köteles Leander: Amikor először meghallgattam Lady Gaga dalát, a Bad romance címűt, azonnal éreztem, hogy ki lehetne hozni ebből egy elég ütős rock-metál változatot is. Ilyen a szerzemény lüktetése, ezért gondoltam arra, hogy nekiállok. Abban az időben elég sok klasszikus zenét hallgattam, és támadt egy ötletem, hogy érdekes lenne ezt a Lady Gaga-dalt metálosítva összegyúrni Brahms Magyar táncok című szerzeményével, és hallhattátok, milyen lett a végeredmény.
 
– Zenekarként ez volt az első nyaratok. Hogyan értékelitek az idei fesztiválszezont, merre jártatok?
Vörös Attila: Néhány hónapja egy ukrajnai koncerttel hangolódtunk rá a nyárra, ahol elég vicces élményekben volt részünk, de nagyon jól éreztük magunkat. A fesztiválok közül felléptünk Tokajban, Miskolcon, Debrecenben és Székesfehérváron is, valamint Szegeden, a SZIN-en, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Szerencsére elég sok helyre eljutottunk, így kezdenek minket megismerni, aminek természetesen nagyon örülünk.
 
– Folytatjátok a turnézást, vagy előbb pihentek egy kicsit?
Köteles Leander: Sikerült szerződést kötnünk egy kiadóval, amelynek értelmében januárig be kell fejeznünk az első albumunk felvételét. Ezen megtalálhatók lesznek az eddigi saját szerzeményeink, és hat új dal is. Ezeket magyar és angol nyelven is felvesszük, hogy a hazai mellett a külföldi közönség érdeklődését is felkeltsük. Tervezzük az első klipünk forgatását is, az idén pedig még több mint húsz koncert vár ránk, szóval pihenni egészen biztosan nem fogunk.
 
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon