A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Kezdőlap

Instagram fotók: Vörös Attila & Köteles Leander

2016.05.24. 18:26, Eve
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498303928_11.png

Sziasztok!

Végre kaptunk életjelet Attila felől is, akiről mióta otthagyta az Éjjel-Nappal Budapestet, semmi hírünk. Nyaralásáról posztolt egy fotót az instagram-jára. Remélem hamarosan beszámol részletesen a jövőbeni terveiről, az már biztos, hogy szólólemezt készít, amin Jozzy is közreműködik majd. Kíváncsian várjuk! Leander is posztolt egyet, miszerint videót forgattak valamelyik Leander Kills dalhoz. Mivel Kállai Ernő is rajtavan, így két esélyes dal van: Ketten egyedül, illetve az Este van. Izgalmasnak hangzik.

@attilavorosofficial: Üdv a dzsungelben Baby!!! \,,/ #természet #szeretematermészetet #tarzanmód #strengthofwill #strengthofnature #livelifehard #metál #thaiföld #utazás #panteratribute #killakikitt #killakikittlivezenekar #újzenehamarosan

@leander_productions: komolyzenei videó készült az egyik leander kills dalhoz ;)

        

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre