A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Kezdőlap

A lyukas zokni esete...

2014.08.17. 15:24, Niczy
forrás: facebook.com(Moby Dick, Mark Maczak) ; zenevilag.net

Sziasztok! Akár hiszitek, akár nem, a mai bejegyzés javarészt Béláról fog szólni. Igen, jól olvassátok. Sajnos kevés ilyen eset van, hiszen Béla elbújik a koncerteken a dobok mögé, vagy egy-egy interjú alkalmával hagyja, hogy Attiláék beszéljenek helyette is. De most megtört a jég. Ő maga adott egyedül interjút a Zenevilag.Net-nek. Nagyon érdemes elolvasni teljes egészében, hiszek 1-2 dolgot mond az új lemezről, és még jobban megismerhetitek a tehetséges dobost.

14 évesen kezdtem el dobolni. Egy teljesen ismeretlen dobost láttam a tévében, ahogy kalapálja a bőröket és azonnal mondtam apámnak, hogy "Ez az! Ez kell nekem!". Mivel zenész családból származom, szüleim gyerekkoromban járattak zongora órákra, később pedig én erősködtem, hogy csellózni szeretnék...

Az interjúban említést tett, hogy helyettesített a Moby Dick celldömölki koncertjén. Erről a csapat hivatalos Facebook-ja képeket is osztott meg. 8 darabot találtok meg a galériában. Sőt, még 2 koncertjükre elkíséri a bandát. Ezeket baloldalt, a koncerteknél megtaláljátok.

      

És akkor következzék a címben szereplő lyukas zokni. Maczák Márk osztott meg egy képet, amin Leander lyukas zoknija látható a tulajdonos lábán. A másik képet is ő töltötte fel, egy kis balatoni kiruccanást örökített meg.

1.kép: Leandernél elmaradt a jogdíj elosztás..:D :D
2.kép: Balatonozunk!

  

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon