A banda

Köteles Leander 2009.08.19.-én közzétette YouTube-on a 'Csak te' c. klipjét. Nemsokkal később Vörös Attila felvette a kapcsolatot vele, és elkezdődtek a közös munkálatok. Sorba jöttek a jobbnál jobb dalok ( Viharom, tavaszom ; Szomorú Vasárnap...) Egy teltházas koncert után jött az ötlet: legyen zenekar. Ekkor csatlakozott a duóhoz Takács 'Jozzy' József és Maczák Márk. Koncertek, új dalok és videók hada indult útnak, majd tanulmányaira hivatkozva Márk kilépett. Az ő helyére érkezett Budai Béla, dobos. Szerződést kötöttek a Sony Music Hungary-vel, kiadták debütáló albumukat 2012 tavaszán 'SzívIdomár' néven. Több>>

 
Újdonság

A Leander Kills 2017-ben megjelent "Élet a halál előtt" albumán szereplő dalhoz forgattak klipet. December 17-én debütált, ráadásul A Dal c. műsorba is bekerült, így esélyes arra, hogy hazánkat képviselje a 66. Euróvíziós Dalfesztiválon.

Megnézem  //  Dalszöveg

 
Kezdőlap

Ketten egyedül - 700 000 megtekintés!

2017.06.28. 13:30, Eve
Címkék: Leander Kills
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498586519_74.png

A "Ketten egyedül" c. Leander Kills szerzemény tavaly februárban került fel a YouTube-ra. Ezidő alatt elérte a 700 000 megtekintést, ami nem kis szám! A Köteles Leander vezette formáció videói remekül szerepelnek a videómegosztó portálon, több is már fél milliónál tart. Gratulálunk a csapatnak!

Vörös Attila: Instagram fotók

2017.06.27. 20:10, Eve
Címkék: Vörös Attila
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498586518_93.png

Nemcsak Leander és a Kills hallat magáról, hanem Attila is! Ő az elmúlt időszakban külföldön tartózkodott, ahol egy neves norvég banda, a Satyricon bevette őt. Már be is avatták őt, hiszen szombaton az első közös fellépésük is megtörtént, a Tons Of Rock Fesztiválon! Ezt, és a többi élményét meg is osztotta a követőivel Instagramon! A legutóbbi képeit is feltöltöttem a galériába, már el is éritek őket!

@attilavorosofficial: Az a megtiszteltetés ért hogy a Sanctuary mellett a Satyricon állandó gitárosa is lettem. Szombaton volt az első közös koncertünk a Tons of Rock fesztiválon ahol a Five Finger Death Punch előtt játszottunk illetve megkóstolhattam Saytr borát. 🤘🎸🍷Most pedig vissza Magyarországra! ;)  #satyricon #satyriconliveguitarist #wongravenwines #schecterguitars #tonsofrock #tourlife

@attilavorosofficial: A napokban ezen a gyönyörű helyen próbáltunk egy neves Norvég zenekarral. Ma este lesz az első közös koncertünk. Vajon melyik zenekar lehet az?;)  #strengthofwill #scandinavia #norway #tonsofrock #veryexcited #schecterguitars

@attilavorosofficial: Pár hete Moszkvában a Mayhem turnén megtaláltam az ikertestvérem.#strengthofwill #mayhem #tour #silly #snapchatfilters #twins

    

Leander Kills: Vasszamarak Fesztivál 06.24.

2017.06.25. 12:46, Eve
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498387346_56.png

A tegnapi napon folytatta nyári koncertsorozatát a Leander Kills! A fiúk a tápiósági Vasszamarak Fesztivál 2. napjának fellépői voltak. A rendezvény szervezői egyelőre még nem osztottak meg hivatalos képeket, de egy jelenlévő rajongó Instagram-ra párat töltött fel róluk! A @crazypandamama néven fentlévő felhasználónak köszönhetőek a képek!

    

Leander Kills: ismét külföldi vendégelőadók a koncerten

2017.06.24. 15:30, Eve
Címkék: strm hu
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498306870_53.png
Július 21-én a Barba Negra Track színpadát veszi birtokba a Leander Kills, mégpedig ismét külföldi vendégzenekarokkal. Egy minden várakozást felülmúlóan sikeres tavaszi turné után tér vissza Budapestre a Leander Kills, hogy egy minden eddiginél hosszabb és látványosabb show-val kedveskedjen közönségének. A koncertre speciális merch termékek (új pólóminta, ujjatlan trikó, hímzett baseball sapka) is készül, melyek itt lesznek először megvásárolhatóak. A koncerten élő dalpremier is lesz, hiszen a szeptemberben megjelenő új Leander Kills albumról is játszik majd a csapat legalább egy dalt.
 
Az új lemez munkálatai mellett a csapat teljes erővel készül a nemzetközi bemutatkozásra. Ennek része az a törekvés, hogy a lehető legtöbb országban találjon a zenekar partnert, akik segítségével városról-városra, országról-országra szeretné bemutatni dalait a Leander Kills és felépíteni nemzetközi rajongótáborát. Ezért látta vendégül hazai koncertjein a mexikói While The Heart Becomes, a cseh The Snuff, az osztrák The Overalls, a lengyel Warbell, a svájci HTFA zenekarokat. Ezért készítették el Stabbing Westward címmel a június 9-én CD-n és digitálisan is megjelent angol nyelvű EP-t, hogy a franciaországi Midem-en a menedzsmentjük tovább építse a hálózatot. Két alkalommal már játszott a csapat  Csehországban, de november 10-én a zágrábi KSET klubban, november 17-én a bécsi Chelsea-ben, november 18-án a prágai Rock Cafe-ban adnak koncertet. A Midem hatására már szerveződik egy München-Párizs-London túra is, de szó van belgrádi és görögországi fellépésekről is.

Hivatalosan is visszatért az oldal!

2017.06.24. 13:44, Eve
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498304509_27.png

Sziasztok!

Több, mint fél évnyi kihagyás után visszatért az oldal! Körülbelül egy évvel ezelőtt tűntem el minden szó nélkül, majd év végén próbálkoztam az újranyitással! Azóta tervezgettem, hogy mi is legyen az oldallal, feladni nem akarom, hiszen rengeteg munkám van benne!

Egy kisebb változás történt: más néven folytatom, Eve-ként érhettek el ezentúl! Friss hírekkel hamarosan érkezem, addig a hátra lévő apróbb munkákat végzem!

Hamarosan megjelenik Attila nagylemeze!

2016.12.12. 18:52, Eve
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498303930_95.png

Sziasztok!

Gondolom páran tudjátok, hogy Vörös Attila hamarosan kiadja első szóló albumát. Évek óta hallgattuk a pletykákat róla, de most végre elérkezett az idő! A korong a Strength Of Will - Blink Of An Existence nevet fogja viselni, összesen 11 dal lesz rajta hallható. Olyan neves előadók segítettek még rajta, mint régi jó barátja és zenésztársa, Jeff Loomis, Csihar Attila, Farkas Zotya, Csongor Bálint, Chris Amott vagy Veress Marci. Már elő is tudtok rendelni, akár Ati hivatalos oldaláról vagy a Headbanger oldaláról!

Dallista: 

Electrify (feat Bálint Csongor)
My October (feat Barnie from TSO)
H.O.C. (feat Zotya from Ektomorf, Barnie)
Pharao (feat Attila Csihar / Mayhem, Sunn O))), Sinsaenum)
Endless Horizon (feat Jeff Loomis, and Apey)
Bon Voyage (feat Apey)
Menny és Pokol között (feat Örs from AWS)
The Blindfold (feat Dan Sanders)
Insolence (feat Esse from Hatesphere)
Blink of an Existence
Bónusz dal:
Scar VII (feat Chris Amott)

Megrendelem (Ati honlapja)

Megrendelem (Headbanger)

Visszatérés: hamarosan új design!

2016.12.11. 12:37, Eve
//leander-rising.gportal.hu/portal/leander-rising/image/gallery/1498303929_49.png

Sziasztok!

Őszinte bocsánatkéréssel tartozom nektek. Sajnos nagyon hosszú ideje nem volt élet az oldalon! Ez azért is történt, mert elbizonytalanodtam egy kissé az oldallal kapcsolatban. De rájöttem, hogy nagy baklövés lenne ennyiben hagyni, több évnyi munkámat, és nem magamért, hanem a fiúkért csinálom! Bár mindannyian más-más irányba mentek tovább, semmi nem változott. Leander fantasztikusat alkot a Kills-el, bejutottak a Dalba, Attila most adja ki szólóalbumát, Béla a Moby Dickben zenél, Jozzy pedig a String Theory-val alkot óriásit! Hamarosan érkezem a pótlásokkal, alakítgatok az oldalon 1-2 dolgot, és az új kinézeten is elkezdek majd dolgozni. Köszönöm, hogy ezek ellenére is kitartóan jöttetek az oldalra!

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre